Nagy harc várható a pergetős versenyen.
Újabb versenynek lesz a színhelye a Leveleki Horgászparadicsom május elsején: 7 órától 17 óráig rendezik meg a Fox Rage páros csónakos pergetőversenyt.
A szervezők remélik, a víztározó ismét megmutatja halállományát, és a korábbi évekhez hasonlóan az idén is szép eredmények születnek. Neve, rangja van már ennek a versenynek, sok jó csapat nevezett be a megmérettetésre az ország minden részéből. Jönnek résztvevők többek között Sopronból, Győrből, Siófokról, Budapestről is. A rendezvény miatt a tó ezen a napon zárva tart.
– A pergetés során a versenyzők foghatnak süllőt, csukát, harcsát, balint és sügért is. Mivel valamennyi halfajta első három példánya pontokban sokat ér, az a csapat jár jól, amelyik igyekszik minél több fajta halat fogni, nem pedig csak ráállni mondjuk a csukákra vagy a süllőkre – mondta el érdeklődésünkre Mikucza Zsolt tógazda, a verseny főszervezője.
– Természetesen díjazzuk majd a legnagyobb és a legtöbb halat megfogó csapatot is. A versenyzők a tó bármelyik pontján pergethetnek, azonban be kell tartaniuk az 50 méteres távolsági szabályt. Az érdeklődők az egészségügyi előírásokat betartva a partról figyelhetik a versenyt, érdemes távcsövet is hozniuk magukkal. Aki pedig nem tud kilátogatni a vízpartra, otthonról a Leveleki Horgászparadicsom közösségi oldalán egész napos élő közvetítésben követheti nyomon a versenyt – tette hozzá Mikucza Zsolt.